AZ AIKIDO TECHNIKÁK JELLEGZETESSÉGEI

Az Aikido edzések célja nem egy képesség vagy módszer kifejlesztése, hanem az egyén természetes fejlődésének elérése. Ezáltal a személy belsőleg lesz erős, oly módon, hogy ez az erő a mozdulatokban lágyan fejeződik ki. A természet jelenségeinek mozdulatai hajlékonyak, ésszerűek, lágyak, de a központban mozdulatlanok, erősek és stabilak. Ez az alapelv kell hogy működjön az emberek esetében is. A központok egyesülésével a természet lényegét fejezhetjük ki, tapasztalhatjuk meg.

Az erős, stabil központot megtartó Aikido mozgásnak - mely nagy hangsúlyt fektet a körkörös mozdulatokra - fő jellemzői a lebegő, szinte táncszerű lépések (irimi, tenkan, kaiten), amellyekkel a gyakorló megszelídíti és ellenőrzése alá vonja az ellenfél erejét. A körkörös mozgás teszi lehetővé, hogy az egyén megvédhesse magát egy nagyobb, erősebb, tapasztaltabb ellenféllel szemben.

Bár az Aikido mozdulatai a természet erőihez hasonlóan lágyak, ésszerűek és finomak, némi erő alkalmazásával keménnyé és szigorúvá válhatnak. Az Aikido finom és lágy, illetve kemény és szigorú természete miatt bármely korosztálynak megfelel. Mindkét nem, kortól függetlenül gyakorolhatja. A lelki fejlődés mellett egészséges testmozgás is, azon túl helyes viselkedésre és etikettre tanít.

Az Aikido lényege a világegyetem teremtő energiájáról, a kiről alkotott keleti felfogásban rejlik. Az Aikido, a kivel való harmónia útjaként, az egyén kijét (életerejét, lélegzetét) szeretné teljes mértékben egyesíteni a világegyetem kijével.